Ma úgy adódott, hogy bejártam egy kicsit az új autópálya le- és felhajtókat. Nagyon örülök, hogy végre megvalósult, végre használható és mind az érdieknek, mind a törökbálintiaknak könnyebbséget jelent a közlekedésben! 🙂
Tanulságként elmondhatom, hogy megéri hosszú távon gondolkodni még akkor is, ha szinte elképzelhetetlen, hogy amibe belefog az ember, az egyszer valóság lesz! Néhány kép ide kattintva elérhető.
Egy kis történet
A csatorna projekt előkészítése során, kb. 2008-ban azzal szembesültünk, hogy amikor majd az M7-es autópályán túli területek gyűjtővezetékét át kell hozni az M7-es autópálya alatt, az Iparos úton mi fog történni közlekedésügyileg építés alatt? Tudtuk, hogy van rá pár hónapunk/évünk, hogy felkészüljünk közlekedés szervezés tekintetében, mert a csatornaépítés ideje alatt is kell majd közlekedni a főváros irányába/irányából.
Kovács Péter Barna, a projekt vezetője egyeztetéseket kezdeményezett minisztériumi szinten és felvette a kapcsolatot a törökbálinti önkormányzattal is, hisz már akkor kézenfekvő volt valamilyen terelési megoldás a szomszédos településen keresztül. Érthető módon a törökbálintiak nem fogadták kitörő örömmel azt a lehetőséget, hogy a település belterületi utcáin további forgalom jelenjen meg, ezért közösen megoldásokat kezdtünk keresni.
A Társulás 2009-ben elkészíttetett egy tanulmányt (a költségek felét a törökbálinti önkormányzat állta), amely az M7-es autópálya le- és felhajtóit elemezte és javaslatokat tett új megoldásokra. Ennek összefoglalója ide kattintva megtekinthető.
A dolgok 2010-ben kezdtek komolyabbra fordulni, amikor az új kormányzatnál sikerült elérni, hogy minisztériumi szinten is támogatást kapott a szakmai koncepció a Virág tanya magasságában létesítendő új le- és felhajtó ágakról és zöld utat kapott Érden az Iparos utcai csomópont átépítése is.
A két település (Érd és Törökbálint) önkormányzatai közötti kiváló együttműködésnek köszönhetően önkormányzati finanszírozásban 2012-re elkészültek az engedélyezési tervek is és elindult az engedélyezés. Több más téma mellett alkalmam nyílt egyeztetni a „szomszédokkal” a mindkét település számára kiemelten fontos beruházás finanszírozásáról. Érd MJV Önkormányzata így kb. 10 millió Ft-al járult hozzá a költségekhez.
2014-ben végre a pénzügyi forrást is sikerült megtalálni a megépítésre az állami szervezeteknek, elindult a közbeszerzés, majd a konkrét építési munka is.
2016 augusztus 19-én pedig birtokba vehették az autósok is az elkészült le- és felhajtó ágakat.
Nyolc év kellett hozzá, de végre megvalósult! 🙂
Át adták Simó Úr!!Szeptemberben itt van október és felbontották Bemtéri gyógyszertár előtt a járdát valami kábel fektetés miatt,?A templomnál egy hatalmas szervezetlen káosz uralkodik ,kéthete fúrják a Fő utat viz átvitele miatt.Ezeket nemlehetett volna ateljes felújítás alatt elvégezni? Egy nagy káosz ami ott van.Tipikus magyar meló nem beszélve a költségről.Jó lenne valakinek kézbe venni a dolgokat amig az idő engadi!